1.fejezet...

Az ébredés...

Minden olyan sötét körülöttem...Meghaltam? Mi történt velem? Hol vagyok? De leginkább az a kérdés nyomasztott,hogy én ki vagyok valójában... Egy fiú szólítgatására lettem figyelmes... Lassan kinyitottam a szemem és felültem... Körbenéztem mindent alaposan még saját magamat is és a fiút is. A fiú értetlenkedve tekintett rám...
Ekkor hozzá ért a vállamhoz és a hideg kirázott tőle... Egyből elhúzódtam tőle... Teljesen meg vagyok rémülve... Mégis ki ő? Mégis én ki vagyok? Hajtottam a le a fejem és próbáltam visszaemlékezni,de semmi nem történt... Olyan öt perc gondolkodás után megszólalt a fiú...
-Hogy kerülsz ide? Minden rendben van csak,mert elég furán viselkedsz...?
-Nem tudom...És nem tudom.
-Ezt,hogy érted?~nézett rám lepetten.
-Én magam sem tudom...
-Mégis mi a neved? Hátha úgy ...
-Nem tudom.~vágtam közbe és tettem a kezem a tarkómhoz.
-Nem...Tudod? Ha nem akarod elmondani én azt is elfogadom...!~teljes sokkoltság alatt volt a fiú,mégis mentegetőzött.
-Tényleg nem tudom!~néztem le a földre.
-Semmit nem tudsz?~kérdezte.
-Semmit sem! Nem tudom,hogy kerültem ebbe a parkba... Semmit nem tudok!~ekkor a tarkómnál éreztem egy puklit,amire hirtelen elkaptam a kezem.
-Mi az? Várj...
-NE! Izé...Nem kell..!
A fiú a hátam mögé leült a padon és óvatosan a nyakamnál elhajtotta a hajam és megérintette azt a részt. Eszméletlenül fáj... Az ajkaimat haraptam,de már szinte úgy,hogy a vérem is eleredt...
-Így már érthető... Biztos beverted a fejed vagy valami hasonló történt...!
-De nem értek semmit sem...!
-Szerintem ez így normális...
-I-Izé...~csuklott el a hangom.
-Igen?~nézett rám kérdően.
-Neked mi a neved? Mit keresel ilyen korán itt kint?
-Hm...Nathaniel vagyok! Ilyenkor pedig kiszoktam jönni kocogni a parkba... De ilyen még nem történt velem...~nevetett fel zavarában.
-I-Iskolába jársz vagy dolgozol?
-Ez mégis milyen kérdés?~mosolyodott el.
-Csa-Csak kérdem...~hajtottam le ismét a fejem.
-Iskolába járok... De ez mellékes...El kéne menned orvoshoz!~jelentette ki.
-Orvoshoz? De én nem...!
-Tudom... Gyere!
Fogta meg a kezem,viszont valami eszméletlenül rossz érzés volt... Megint a hideg vagy lehet az ideg futkározik a hátamon... Teljesen libabőrös lettem. Nem tudom mi ez az érzés? Semmit sem értek... Tizenöt perc alatt megérkeztünk az ügyeletre... Tényleg ennyire korán van,hogy még ügyelet van? Várt kint egy darabig szótlanul majd behívtak...Nem értettem,hogy a fiú miért jön be velem...
-Szia,apa...!~köszönt oda.
-Szervusz,Nathaniel... Valami baj van?~ekkor megpillantottam engem.
-Hát...~vakargatta a fejét.
-Ki ez a lány?~nézett rajtam alaposan végig.
-Nem tudom... Szegény nem tud semmit sem... A parkban találtam rá egy padon... A fejénél van zúzódás...  Ennyit tudok róla...Semmi többet!
-Ez érdekes...Gyere ide!
Az orvos kérte,hogy feküdjek fel az ágyra... Hallgattam rá,viszont nagyon ideges lettem... Éreztem,ahogy remegek,de a legdurvább most jött... Ahogy a szemembe világított azzal a lámpával,mint villámcsapás úgy ment át az elmémen ez a jelenet...
-Sajnáljuk... De nem tudjuk megmenteni!
-Maguk az orvosok! Ha nem Önök segítenek,akkor mégis kik?!
-Nem tudunk már vele mit kezdeni...Bárhova viheti,de neki már vége!
-Maga rohadék!
-Türtőztesse magát,Uram!
-A fenéket! A maguk teszik tönkre az embereket...! Miért kell úgy kezelni,mint valami hullajelöltet?!
Teljesen beleéltem magam a történetbe... Kívülről látom az egészet... Egy férfi kiabált egész végig majd összerogyva kezdett el zokogni... Kik azok a gyerekek? Egy kisfiú és egy kislány ment oda a férfihoz,hogy megöleljék Őt...A kislány megfogta a férfi kezét és puszilta meg őt...
Ez egy család? Mi volt ez a veszekedés?
Amint kikapcsolta a lámpát egy nagyot pislogtam és egy könnycsepp gördült le az arcomon... Akaratom ellenére... Az orvos és a Szöszi is meredten néztek rám lepettségükben... Ezek után letöröltem azt a kósza könnycseppet és felültem... Az orvos elkezdte vizsgálni a fejemet is... Üres tekintetettel néztem egyenesen előre... Mint,aki nincs ott... Össze vagyok zavarodva... Mi volt ez az előbb? Ki vagyok én?